Elsö fejezet , Eleinte


  Bezártam a lakatos naplómat , és vigyorogva indultam ki a konyhába , ahonnan finom , fahéjas alma illat szivárgott ki.

       - Jó reggelt, anya! - meg se hallotta anyám , hogy köszöntem , annyira elmerült szakácskönyve rejtelmeiben. Ez az egyik hátránya , ha az anyád szakács.

            - És hol a reggeli? - néztem körül bambán a konyhában. - Anyaaaaaaa!

             - Oh, bocsáss meg kicsim... - mondta , de tudtam , hogy még mindig nem figyel.

             - Reggeli? - ültem le vele szemben az asztal másik végébe.

             - A sütöben. - válaszolta.

           - Hogy mi? - azt hittem , már megint azt mondta ki éppen válaszként , amit épp olvasott , de aztán megláttam , hogy tényleg megy a sütö.

  Beleszagoltam a levegöbe , és már éreztem: gomba valami mással. Pfúj! Ez a másik hátránya: sosem ehetsz mondjuk pirítost , vagy müzlit reggelire. Mindig valami ''egzotikusnak'' kell lennie , ha ételröl van szó. Például gombás-izé, mint most. Bleeeeeee!!!

             - Most nem igazán vagyok éhes... - nyeltem egyet.

             - Szerintem is , ez igazán jó ötlet. - bólogatott.

  Vigyorogva kihasználtam a helyzetet , hogy már megint elterelődött rólam a figyelme , és a bejárati ajtó felé vettem az irányt.

              - Szia Dhem! - köszönt rám apu , mikor már a kilincset markoltam.

          - Apu... - néztem rá kínosan. Annyira gyűlöltem , hogy az ajtó mellett rögtön ott a lépcső ami felvisz az emeletre , mert mindig mindenki akkor jön le , amikor én épp ki vagy besurranni készülök.

              - Máris mész? - kérdezte.

             - Nagyon úgy látszik... - néztem a kezemre a kilincsen. Úristen! Hogy a fenébe tudok ilyen szarul hazudni? - Szia apu! - hadartam , és kiugrottam az ajtón.

  Szörnyen nagy fülledtség volt a benti hüs , de mégis gombaszagú konyhához képest , de nem érdekelt. Megkönnyebbülten - bár kitudja , hogy mitöl - vonultam végig az utcán az iskola felé.

               - Oh, nézzétek, megjött Dedó-nara! - ' ' köszöntött ' ' röhögve a gyenge poénján az ajtóban a hön szeretett osztálytársaim egyike.

                - Neked is jó reggelt, Amanda! - vigyorogtam rá , mintha éppen bókolt volna nekem az elöbb , mintha azt mondta volna: ' ' illik a pólód a szemed színéhez ' '. Bár szörnyen gyülöltem öt az ilyen csípös megjegyzéseiért , igen jól lepleztem.

  Továbbsétáltam, nem törödve a megvetö szempárokkal.

         - Dheeeeeeeeem! - halottam a hátam mögül egy boldogan visító hangot. Megpördültem, és elindultam felé széttárt karokkal.

                 - Megyyyyyyyyyyyy! - utánoztam sikertelenül lelkes hangját.

  Odafutott hozzám ,  de elöttem megállt egy méterrel , és szörnyen komoly fejet vágott.

              - Valami megváltozott rajtad... - mondta összeszökült szemmel. Tudtam mire készül. - Ugye nem sikerült? - vigyorodott el.

                  - Nem. - vigyorogtam én is.

                - Mikor jöttél rá? - kérdezte , de mielött válaszolhattam volna , ö megtette helyettem. - Mielött ráfordultál a folyosóra.

              - Röntgenszemek. - vontam meg a vállam , és elnevettem magam. - Nem igazából csak.... -   elkaptam a csuklóját , és mielött bármit is tehetett volna , kikaptam belöle a dolgozatot. - Hányas? Hányas? Hányas? - kuncogtam, de aztán lefagyasztottam a vigyor a képemről.

                  - Nem értem. Hogy miért. - nézett rám , és sikerült úgy mondanom , minta két különálló mondat lenne.

                   - Hogy tehetted? - kérdeztem remegést színlelve a hangomba. - Ötös alá?

  Nem bírtam tovább: kitört belölem a röhögés , és megtörtem a feszültséget , amit én okoztam.

  Ö még mindig komoly volt.

                  - Bocs. - hagytam abba a nevetést , és ö abban a pillanatban kezdett bele. - Most meg mi van?  - kérdeztem értetlenül.

  Beletelt egy percbe , amíg rájöttem , hogy nekem semmi közöm nincs az ö jókedvéhez. Elnézett messze  mellettem , és én követtem a pillantását.

      - Megy? - kérdeztem kétségbeesetten. - Megy , ugye nem?

                   - Te-te-tes-sék? - kérdezte nevetve , de még mindig nem nézett rám.

  Feltartottam a sebhelyes kezemet.

                  - Már nem emlékszel? - lóbáltam az orra előtt. Erre már rám nézett. - A viccükön nevettél. - böktem az állammal Amandáék felé.

                    - Miért kell mindig mindent ennyire komolyan venned? - kérdezte felháborodottan. - Ez csak egy baleset volt, oké? - emelte fel ö is a kezét , amin ugyanolyan heg volt , mint az enyémen.

                     - Szóval a barátságunk  csak egy baleset? - fakadtam ki dühösen. Valamiért mindig ilyen nagy ellenszenvet váltanak ki belőlem Amandáék.

                      - Én erröl a... - nyomkodta a ' ' pecsétet ' ' - erröl beszélek! Annyira gyülölöm az ellenségeskedést , Dhem!

                        - Érdekes, eddig nem zavart , mikor keresztbe tettünk nekik.

                        - Akkor is szemétség volt.

                        - És mikor ök nekünk? Vagy azokat már elfelejtetted?

                        - Tudod mit , Dhem? Hagyjuk az egészet! - hadarta. - Oké? Már úgysincs sok értelme!

  Meg dühösen megfordult , és tett elöre pár lépést , aztán megtorpant.

                        - Dhemonara! - pördült meg a sarkán. - Ezt figyeld , Dhemonara! Látod , Dhemonara? - kérdezte merö gúnnyal a hangjában. Az sem kerülte el a figyelmem , hogy mennyiszer mondta ki a teljes nevem , amit szörnyen gyülöltem. Elöször is: Mi értelme kimondani az egészet , ha kevesebb erőfeszítéssel is el lehet érni , hogy odafigyeljek. Másodszor: Olyan, amikor azt mondják: ' ' Figyelsz te rám , Dhemonara? ' ' , mintha azt mondanák: ' ' Látál engem vala , Athene? ' ' .

  Megy elment mellettem , és csatlakozott Amandáékhoz , akik ki tudja , mit is csináltak éppen.

  Az órák csendesen teltek így egyedül , leszámítva a szúrós megjegyzéseket , amiket mostmár Megy is hajtogatott.

  Olyan üresnek éreztem magam , mikor egyedül mentem hazafelé az utcánkban. Mindenki , aki elment mellettem , vagy aki a közelben járt , és csak véletlen megpillantottam a szemem sarkából , mind mellett volt valaki. Ketten sétáltak kézenfogva , volt ahol hárman is mentek , vagy ahol csoportokba. Csak én voltam olyan hülye , hogy összevesszek egy ilyen apróságon a legjobb barátommal. Nehéz volt beismerni , de kétségtelenül igaz volt: hiányzott Megy.

  Otthon leültem  az asztalom elé , és addig bámultam a naplóm lakatát, amíg meg nem fogalmazódott bennem a mondat.

   Kinyitottam a füzetet , és elkezdtem bele írni.

Kedves naplóm!

  A mai nap egy elképzelhetetlen katasztrófa volt. Az ellenség váratlanul támadásba lendült , mi pedig nem voltunk felszerelkezve. Felkészületlenül ért a dolog.

  A háború számomra véget ért.

       Még mindig borzalmasan dühös voltam a mai nap miatt , ígyhát ugrottam egyet az idöszalagon a jelenbe , és hozzá tettem:

  Bárcsak tényleg inkább a második világháborúba lennék , mint itt! Lefogadom , az nem fájna ennyire!

           Behajtottam a naplót , és kivételesen - most az egyszer elöször - nem zártam rá a lakatot.

  Annak ellenére , hogy egész nap nem ettem semmit , cseppet sem éreztem magam éhesnek , ezért csak lefürödtem , és bebújtam az ágyba. Még nevetségesen korán volt az alváshoz , de nem érdekelt. Órákig feküdtem összegömbölyödve , és nem gondoltam semmire. Nem tudom, már aludtam-e vagy sem , mikor eszembe jutott , amit reggel írtam a naplómba: május 30. -adika van ma. Ez csak abból a szempontból volt érdekes , hogy június harmadikán volt a születésnapom. Még három nap. - gondoltam magamban.

                Magyarázat a fejezethez:

  Dhemonara=> ejtsd: ' ' Dimonárá ' '

  Megy=> ejtsd: ' ' Megi ' '

  A ' ' pecsét ' ' => régen , NAGYON régen , talán még négy évesek sem voltak a lányok (Megy és Dhem) a szüleik együtt golfoztak , és öket is magukkal vitték. A golfpályán viszont történt valami baleset ,  amire Dhem nem szívesen gondol vissza , föleg a történtek után. Ott sérültek meg , mindketten ugyanott: a csuklójukon egy szabálytalan háromszögben , melynek az egyik szára metszi a másikat. Ez azt jelenti: (számukra) hogy senki más soha , csak ök ketten mindörökké. Aztán még pár éve hozzátoldották azt is , hogy: ' ' gyülöljük Amandáékat , és amint lehet megbosszuljuk, amit tettek. ' ' Ki tudja , mit követtek el ellenük még eleinte , amiért ennyire meggyülölték öket. Ezt is csak egy valakinek mondja majd el , csakúgy mint azt , hogy mi , és hogy , hogy történt az a bizonyos dolog a golfpályán.